Emlékszem amikor levettem az előszobaszekrény legfelső polcáról azt hatalmas kartondobozt, amelyben egymáson halmozódtak a sárga Kodakos borítékok, előhívott családi fotóinkat rejtve.

Képek a gyerekkoromból, a szüleim esküvőjéről, nagypapám fiatalkorából amikor még katona volt, és a dédszüleimről, ahogy a legnagyobb szeretettel ölelnek át 2-3 éves koromban.

Sok sok évet repültem vissza az időben, és teljesen magába szippantott az érzés, milyen lehetett az életük akkor? Ha csak egy egészen apró pillanatra is, de megláthattam életük egy szeletét, és úgy éreztem, kapcsolódom hozzájuk.

Talán nem meglepő, de kicsi korom óta vonz minden, amiben alkotni lehet valamit. Imádtam órákat bíbelődni, rajzolni, festeni, átalakítani vagy létrehozni dolgokat. A két kezem munkája örömmel töltött el, és az alkotás szeretete minden gondomat feledésbe merítette.

Ez a gyermeki szeretet és érdeklődés vezetett rá arra, hogy a körülöttem lévő hangulatokat, érzéseket keretbe zárjam és fényképekkel meséljem el, hogy ezek a történetek utána tovább élhessenek a maguk módján.

Számomra a fotózás több mint egy hobbi, igazi flow élmény, akár a fotókat készítem, akár az utómunkával foglalkozom. Történeteket mesélek, amelyeket olyan köntösbe burkolok amely nem csak a fotó szereplőinek mesél, hanem a külső szemlélőknek is. Érzések, hangulatok, különleges életek színes meséi.

A történetek körülvesznek bennünket, és ha nem meséljük el őket, nyomtalanul befordulnak az utcasarkon és többet nem hallunk felőlük. Egy találkozás, randevú, séta a parkban, de egy esküvő, egy kisbaba születése is mind alkalom arra, hogy ünnepeljük az életet.

Biztos vagyok abban, hogy a te történeted is érdemes arra, hogy elmeséljék.

A kérdés már csak az, hogy mikor?